2023. november 8-án megrázó baleset érte csapatvezetőnket, Leczki Saroltát, valamint csapattársunkat, Kröpfl Erzsébetet és hét mentőkutyánkat, akik éppen egy ötnapos mentőkutyás tréningútról tértek haza Franciaországból. Egy kamion sofőrje, váratlan rosszullét következtében, áttörve az elválasztó korlátot, nagy sebességgel ütközött beléjük a szemközti sávból, majd a mögöttük haladó második kamion is nekikütközött. Autójuk totálkárosra tört, azonban valami megmagyarázhatatlan szerencse folytán senki sem sérült meg a járműben. Hálásak vagyunk a francia „Sapeurs Pompiers du Val de Briey” tűzoltóság munkatársainak a gyors mentésért és segítségnyújtásért, amit társaink és kutyáink érdekében tettek, ezúton is szeretnénk megköszönni támogatásukat ebben a nehéz helyzetben.
Az alapítványunk által kezdeményezett támogatói kampánynak köszönhetően és a közösségünk összefogásának eredményeként Erzsébet gyorsan pótolni tudta az autóját. Azoknak, akik ebben segítettek neki, mélységes köszönetünket fejezzük ki. Így csapattársunk ismét aktívan részt tud venni az alapítvány önkéntesi tevékenységeiben, amelyek a mentőkutyás feladatokra fókuszálnak. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik a támogatásukkal és segítségükkel lehetővé tették számunkra, hogy újra teljes létszámmal és elkötelezettséggel működhessünk. KÖSZÖNJÜK!