Több tudományos vizsgálat is igazolta, hogy a kutya-ember kapcsolatban sokoldalú, gyógyító erő rejlik. A kutya által szolgáltatott különféle ingerek (érintés, simogatás, mozgás látványa stb.) és az élő állat irányításával, kontrollálásával járó intellektuális kihívás jótékony hatással vannak idegrendszerünkre.

A speciálisan képzett kutya fontos, hogy szót fogadjon a meglátogatott csoport tagjainak (ne csak a gazdájának), így velük együtt tudja a feladatokat végrehajtani (pl. a megfelelő színű labdát kiválasztani, akadálypályát a gyerekekkel együtt teljesíteni, úgy, hogy a póráz a gyerekek kezében van stb.)

A kutya és gazdája együtt segítenek az óra megtartásában. A terápiás kutyák alkalmazása nagyon sokrétű, a mozgásfejlesztésen át az olvasás-tanulásig minden területen tud egy jól képzett kutya segíteni, valamint a célcsoportok is változatosak, a korai fejlesztéstől a pszichiátriai betegek kezelésén át az idősek otthonáig bárhol bevethető egy terápiás kutya.

A kutyás terápia eredményességét az adja, hogy a kutya a csoport tagjait elfogadja olyannak amilyenek, korlátaik ellenére dolgozik velük együtt, a gyerekek végre valakit irányítani tudnak (hiszen eddig mindig nekik lett megmondva, hogy milyen feladatot csináljanak, most a kutyának ők is tudnak feladatot adni).

Az előírt  kétlépcsős vizsgán a kutya és gazdája bizonyítja, hogy a gazda képes a kutyát inger gazdag környezetben is kontrollálni valamint, hogy a kutya semmilyen váratlan helyzetre nem reagál agresszívan.